Svájceráj

A magtár mögött áll a tehénistálló, a település legöregebb épülete. Az épület „göböly” – istálló volt, „svájceráj”-nak (jelentése tejgazdaság) azért nevezték, mert szimentáli, levágásra szánt, hizlalt szarvasmarhákat hoztak Svájcból, azoknak épült ez az istálló. Eredetileg a grófi majorság épületeihez tartozott, az udvarán pedig bálterem volt a cselédeknek. A gróf annak idején egy szép japánakácot is ültetett ide, amely ma helyi jelentőségű védett természeti érték.

Az istállót korábban a település önkormányzata már felújította, akkor a cél az volt, hogy az állagromlást megakadályozzák. Igyekeztek az épületet minél inkább eredetei formájában helyreállítani, csak azokat az oszlopokat, gerendákat cserélték ki, amelyek már nem voltak menthetőek, a többi eredeti állapotában látható.

Jelenleg kiállítótérként funkcionál: a jókora épületbe belépve egy kávézóba jutunk, a jobb oldalán nyíló teremben kocsimúzeum várja az érdeklődőket, a bal teremben a Kígyósi-puszta és a térség természeti környezetét és állatvilágát ismertető Pusztakiállítás, a Réthy Zsigmond munkásságát bemutató emlékkiállítás, gyermekfoglalkoztató található a felújított térben. A termet két „les” osztja ketté, melyekből olyan élőhelyekre nyílik virtuális rálátás, ahová a kirándulók általában nem szoktak eljutni.

 

Látnivalók

Szolgáltatások